Az erdő fohásza

Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!

Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod fedele, melynek árnyékában menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja,
Én vagyok asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed,
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája,koporsód fedele.

Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg kérésem:
Ne bánts!